RizikoRiadó néven idén is útjára indítja a Magyar Kardiológusok Társaság a szívinfarktus megelőzése érdekében életre hívott programját. Célja ezzel a szívinfarktust kiváltó magas vérnyomás és olyan tényezők, mint a túlsúly vagy a dohányzás kockázatának tudatos csökkentése.
„A RizikoRiado program keretében az MKT ebben az évben az azonnali szívhalál, és a kockázatnövelő tényezők megelőzésére fókuszál” – mondta Dr. Forster Tamás, a társaság elnöke. „Fő célunk, hogy felhívjuk a magas vérnyomásban szenvedők figyelmét arra is, hogy nem elég az orvosi és gyógyszeres kezelés, mindenkinek törődnie kell a saját egészségével”. Dr. Kiss Róbert Gábor, az MKT főtitkára hozzátette, „Magyarországon évente két és félszer több ember hal meg koszorúér-betegségben, mint Európa többi részén”. Szerinte „a szívbetegségek kialakulását okozhatja a nem, az életkor és a genetika, melyeket nem tudunk befolyásolni. Ugyanakkor a legtöbb kockázati tényező karbantartható”. Ebbe a kategóriába sorolta a főtitkár a túlsúly, a dohányzás, a mozgáshiányos életmód, a stressz és a magas vérnyomás okozta szívelégtelenségeket is. Hozzátette, hogy „a dohányzás elhagyásával, egészséges táplálkozással több, mint felére csökkenthető a szívinfarktus és az agyvérzés esélye”.
„A szűrővizsgálatok rendszerének megváltoztatása is fontos célunk, hiszen korszerű szűrésekkel érhető el, hogy a betegek idejében tudomást szerezzenek az őket veszélyeztető kockázatokról” – folytatta Dr. Forster az MKT idei célkitűzéseinek ismertetését. „Rá kell ébreszteni az embereket arra, hogy a karbantartható kockázati tényezők megismerését követően valóban tegyenek is azok elhárítása érdekében”. Hangsúlyozta, hogy „a RizikoRiadó program legfőbb szerepe olyan komplex gondozási hálózat kialakítása, mely az orvosi és ápolói segítségen túl mindenki számára hozzáférhető információkkal támogatja a beteg és az egészséges populációt egyaránt”. Hozzátette, hogy, „a program lényege, hogy a betegek rájöjjenek, hogy egészségükért és jövőjükért ők is felelősek, annak aktív részesei, alakítói és legfontosabb döntéshozói
Magyarországon a legtöbb ember szív-és érrendszeri betegségben hal meg, emellett több mint 2,5 millióan szenvednek magas vérnyomásban. Nagyon sokan helytelenül táplálkoznak, sok alkoholt és cigarettát fogyasztanak, valamint keveset mozgnak. A Magyar Kardiológusok Társasága ezek káros hatásaira szeretné felhívni figyelmét programjával idén is.
