A szokatlan megállapodás szerint a GlaxoSmithKline, a Novartis, a Roche és az Eli Lilly összesen 40 millió dolláros tőkebefektetést eszközöl az új kémiai szerkezetű gyógyszerek gyártására specializálódott Aileron Therapeutics részére. A Massachusetts állambeli Cambridge-i központú Aileron szerint az általuk előállított, a szintézis során speciálisan rögzített szerkezetű, ún. „összekapcsolt” peptidek olyan biokémiai sejtfunkciós folyamatokat is képesek lehetnek megcélozni, amelyek a hagyományos gyógyszerek számára elérhetetlenek.
A négy gyógyszergyár által biztosított pénzt az Aileron arra szándékozik felhasználni, hogy első kísérleti hatóanyagaival 2010-ben megkezdhesse a klinikai vizsgálatokat. A gyógyszerjelöltek potenciálisan a daganatos, továbbá az immunrendszeri, a metabolikus és a fertőző betegségek kezelésében lehetnek eredményesek.
Noha az utóbbi években a nagy gyógyszergyárak tőkebefektetési csoportjai, elsősorban a gazdasági válság következtében, a hagyományos tőkebefektetések helyett egyre inkább az új biotechnológiai cégek támogatását favorizálják, mégis szokatlannak mondható, hogy ilyen tömegben összeálljanak, csak hogy hozzáférhessenek egy új technológiához.
Forrás: Medipress
